Szappanos Andrea bejegyzései

Csíráztatás, egyszerűen

 

lucernacsira

Itt a csíra szezon, ezért beavatlak Titeket a csiráztatás egyszerű és olcsó módszerébe.

Végy egy befőttes üveget. Szórd bele a magokat és várj. Ennyi.

Na jó egy kicsit bonyolultabb.

Lássuk a magokat, mindenképpen csíráztatásra szánt magocskákat vásárolj. A lucernát javaslom kezdésnek, mert annak semleges, lágy íze van és könnyen, gyorsan csírázik.

A befőttes üvegbe öntünk 1-2 cm magasan magokat, félig felöntjük az üveget tiszta vízzel ( lehetőleg ne klóros  csapvizet ). Mi termál vizet használunk, ami ráadásul teljesen ingyen van. Hagyjuk, hogy a magok megszívják magukat vízzel, legalább 8 óra de lehet egy éjszaka, max. egy nap. Akkor vágjunk az üveg tetejére egy függöny darabot és befőttes gumival rögzítsük az üveg tetején. A függöny nylon, ezért nem szöszöl, mint a gézlap. A vizet leöntjük az üvegről, majd ráöntünk tiszta vizet és átmossuk, a vizet leöntjük. Ha túl zavaros a víz, akkor mossuk át még egyszer.

Az üveget fordítsuk fejre, egy kistányérba téve kb. 45 fokos szögben tegyük világos helyre, pl. ablakba. Én gyufásdobozzal kiszoktam ékelni, vagy a falnak támasztom, hogy ne dőljön el.  Így a felesleges víz kifolyik, a levegő pedig átjárja a magokat, azaz nem penészedik, rohad meg.

Naponta egyszer vagy kétszer mossuk át, rázogassuk meg. Én néha rárakom őket a radiátorra melegedni, mert az ablak azért hűvös, de vigyázzunk ne száradjanak ki a magok. Más feladatunk nincs. amikor már hajt a csíra lehet enni belőle. Amikor kis zöld levelek megjelennek kész van. Hűtőben néhány napig még tartható, de együk meg mielőbb, hisz az értékes tápanyagok gyorsan lebomlanak.

Tehetjük vajas, zsíros kenyérre, ehetjük salátába, vagy bármilyen ételhez köretként.

Jó étvágyat hozzá!

A lucerna csíra mesésen gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, fehérjében, és minden esszenciális aminosav megtalálható benne, mérgeket semlegesítő és kihajtó hatása minden más meg vizsgált ételét felülmúlja. Kiderült, hogy növeli a szervezet betegségekkel szembeni ellenállóképességét, főként a gyulladásos megbetegedésektől, pl. az ízületi gyulladásoktól véd.. Segít megelőzni a kifáradást, a szervezet kimerülését, és beállítja az optimális kalcium-foszfor arányt (2:1) a szervezetben. A lucerna csírában megtalálható szaponin nevű vegyület az érfalakról lekaparja, és feloldja a lerakódásokat. Megelőzhető ezért vele a komoly érszűkület. Csökkenti a vércukorszintet, mert tisztítja a hasnyálmirigyet. Gyomorfekélynél azért tud segíteni, mert egy finom bevonatot képez a gyomor nyálkahártyáján. Ezáltal meg is védi. Serkenti a tejtermelődést szoptatós édesanyáknál. A benne lévő növényi hormonok miatt kiváló ösztrogén hatása van, amely például segíthet a mellrák megelőzésében. B12 vitamint tartalmaz, mely gyógyítja a vérszegénységet. Magas K-vitamin tartalma miatt megelőzi a vérrögök kialakulását. Csökkenti a fokozott havi vérzést. L-borostyánkősavat tartalmaz, amely felelős a kötőszövetek rugalmasságáért. Magas a Ca-tartalma, így érdemes fogyasztani a csontritkulás megelőzésére. Oldja a lerakódott húgysavat a szervezetben. A legszélesebb spektrummal rendelkezik minden eddig ismert tápanyag-koncentrátumba. A fogyókúrázók egyik őrangyala, de hólyag- és veseelégtelenség, idegrendszeri problémák, hajhullás és asztma, légzőszervi problémák, csont- és fogproblémák esetén is érdemes beépíteni az étrendbe.

A kis növényke sokáig eláll üvegben, dobozban, ha van helye. Növekednek, összekapaszkodnak, zöldülnek. Ilyenkor a több klorofiltartalom teszi még értékesebbé.

Sütőtök nyersen – enzimek

A sütőtök igazi téli csemege, jól átsütve cukorral.

De ki kóstolta már nyersen? 

Hogyan is…Vágjuk fel vékony szeletekre és már ehetjük is. 🙂

Miért jó nyersen? A legfontosabb érv, az enzimek. 

Születéskor minden csecsemő megfelelő mennyiségű testsaját enzimkészletet kap útravalónak. Ennek az enzimkészletnek a fenntartásán múlik, hogy megmarad-e életerősnek és egészségesnek. Amikor fiatalok vagyunk, a belsőleg, magunk termelte enzimek sejtmegújító hatásának köszönhetően szépek vagyunk, üdék és energikusak. Enzimjeink támogatják a gyors növekedést és többnyire segítenek kivédeni a súlyos betegségeket is. De korunk előrehaladtával belső enzimjeink kifogynak. Enzim-energiánk nagy részét meggondolatlanul elpazaroljuk életünk során.

Az orvostudomány évek óta állítja, hogy majdnem minden betegség és az idő előtti öregedési folyamat a testsaját enzimek hiányának tudható be.

A nyers ételek emésztéséhez nem kell saját enzim! A nyers ételekben megmarad az enzim.

A másik érv:

Napjainkban tudományos kutatások támasztják alá, hogy a sütőtök kalcium, cink, mangán, réz, vas, foszfor, C-vitamin, karotin, biotin, niacin, pantoténsav, A, B1, B2, B6 vitaminok és folsav tartalmának köszönhetően egészségmegőrző, gyógyító hatással bír. A sütőtök alkalmas gyulladásos betegségek kezelésére, különösen nagy hatékonyságot mutat megfázásos, meghűléses megbetegedések esetében, de alkalmazható tüdőgyulladás és egyéb tüdőkárosodások kezelésére is. A sütőtök enyhíti az allergikus köhögést, tüsszögést, csökkenti az asztma rohamokat.

Fogyasztása szebbé teszi bőrünket, különösen a pattanások kezelésében jelenthet nagy segítséget. A népi gyógyászatban hashajtóként és béltisztítóként használták. Fogyasztása jótékony hatást eredményez az emésztési gondokkal küszködőknek. A sütőtök serkenti a máj működését, segít a szív és koszorúér problémák megelőzésében, fogyasztásával csökkenthető a prosztatarák és a szürkületi vakság kialakulásának kockázata. 

A sütőtök alacsony kalóriatartalma révén fogyókúrázóknak is ideális!

Figyelem csak 2-3 napig ehetünk egyfolytában sütőtököt nyersen, mert hogy is mondjam, szóval hashajtó hatása lehet!

Sütőtök

 

 

Cékla

Zöldturmix, ami piros

Hozzávalók:

  • 1 kisebb cékla
  • 2-3 db alma
  • 1db banán
  • tiszta víz (ha lehet ne klóros)  
  • 1 cm-es darabka gyömbér ( elhagyható  illetve szokni kell az ízeket 🙂 )

Először a céklát hámozzuk meg és vágjuk kisebb darabokra, adjuk hozzá a picikre vágott gyömbért, majd kevés vízzel elturmixoljuk. Ha semleges az oldat, akkor adjuk hozzá a cikkekre vágott almát (ha szép akkor ne hámozzuk meg) én egyesével adom a cikkeket, így kímélem a gépet. Közben vagy utána öntsünk rá még vizet. Jöhet a félbe vágott banán. Még vízzel hígíthatjuk, ha szükséges.

Én sűrűbben szeretem, Árpád hígabban. 

Flakonba szoktam önteni, kb. másfél- 2 liter lesz belőle, a flakonban könnyebb felrázni, tárolni. A hűtőben 1 napig eláll. De inkább igyuk meg aznap.

Ha kisebb teljesítményű a turmix gépünk akkor kisebb szüneteket tartva tovább turmixoljuk.

Zöldturmix

Zöldturmix

Hozzávalók:

  • 1 marék spenót vagy sóska 
  • 2-3 db alma
  • 1db banán
  • tiszta víz (ha lehet ne klóros)  

Először a spenótot kevés vízzel elturmixoljuk. Ha semleges az oldat, akkor adjuk hozzá a cikkekre vágott almát (ha szép akkor ne hámozzuk meg) én egyesével adom, így kímélem a gépet. Közben vagy utána öntsünk rá még vizet. Jöhet a félbe vágott banán. Ha már megszoktuk a zöld ízeket, akkor a banán elhagyható. Még vízzel hígíthatjuk, ha szükséges.

Én sűrűbben szeretem, Árpád hígabban. 

Flakonba szoktam önteni, kb. másfél- 2 liter lesz belőle, a flakonban könnyebb felrázni, tárolni. A hűtőben 1 napig eláll. De inkább igyuk meg aznap.

zöldturmix3800

Az első amatőr úszóversenyről

A mai nap megrendeztük életünk első úszóversenyét :-).

Az úszás mellett tartottunk aquafitness bemutatót és lehetett turmixokat kóstolni, nyers ételeket kóstolni.

Én a hasunkat érintő részt fejteném ki bővebben, majd Árpád ír a sportról :-). Annyit azért megjegyzek a kézi készítésű érem nagy sikert aratott! Néha tényleg jó szakítani a hagyományokkal.

zöldturmix3800

A zöldturmixokról fogok nektek kisebb lélegzetű tanulmányt írni, most csak annyit a zöld néha piros is lehet és ugyanúgy FINOM ! Az alapanyagok ezek voltak:

zöld verzió: spenót, alma, banán és az áldott víz

piros verzió: cékla, alma, banán, gyömbér ( hú ettől kemény ) és víz.

A nyers zöldségekhez vittem sütőtököt, igen, jól olvastátok a sütőtök kifejezetten finom nyersen, csak kis guszta darabokra kell szeletelni. És volt avokádós saláta, és káposzta saláta, a harmadik típusú saláta ezek keveréke :-). A recepteket hamarosan közzéteszem.

A képeket a galériában és ide kattintva meg tudjátok nézni.

Köszönöm, hogy eljöttetek és velünk együtt búcsúztattátok ezt az évet!