Egyéb kategória bejegyzései

Hajdina csíráztatása

Hajdina csíráztatás

hajdina csíra

Többen is kérdezik tőlem, hogyan kell hajdinát csíráztatni, mi a titka a jó hajdina csírának…

Kezdjük az elején. A boltban hajdina kapható. Hajdina csíra nem. A hajdinát neked kell otthon kicsíráztatnod.

Először is nyers, csírázóképes hajdinát kell beszerezni. A kereskedelmi forgalomban kétféle hajdina kapható. Az egyik pörkölt, kicsit barnás színe van, a hajdina szemek gömbölyűbbek. Ezt meg lehet főzni, párolni, úgy nagyon finom, nyersen nem annyira. Van egy furcsa, jellegzetes illata (szaga), ami miatt sokan nem szeretik.

Így néz ki a pörkölt, nem csírázó hajdina: (halott)

hajdina halott

A másik fajta hajdina világosabb, a szemek kicsit szögletesebbek, és nagyobbak. Semmilyen illata nincs. Ez nyers, ezt lehet csíráztatni.

Így néz ki a nyers hajdina (élő):
hajdina élő

A hajdina csíráztatása:

1. beáztatás: Elsőször több vízzel le kell mosni, majd be kell áztatni legalább 1 órára a hajdinát. Lehet többre is, de felesleges, mert ennyi is elég neki. Utána le kell önteni róla a vizet, és magára kell hagyni.

2. csírázás: 8 órán belül és utána is legalább 8 óránkét egyszer jól át kell öblíteni. Az a tapasztalatom, hogy nem elég szűrőben a csap alá tartani. A tálat, amiben csíráztatsz, tele kell engedni vízzel, és kézzel jól át kell forgatni, át kell mozgatni, nem egyszer. Le kell szűrni, majd újra felönteni vízzel, átkavarni, majd újra le. Ezt addig, amíg a hajdinán keletkezett nyálkás, nyúlós anyagot teljesen le nem öblítetted.

1 nap után már megjelennek a picike csírák, ilyenkor már lehet fogyasztani. Előbb nem!

3. felhasználás: az első naptól a harmadik napig a legjobb a hajdina csíra felhasználása. Tele van életerővel, enzimekkel, vitaminokkal. Remek pástétom, szósz, fasírt, kenyér, hajdina kása készíthető belőle. A harmadik nap után kezd kellemetlen szaga lenni, még ilyenkor is ehető, csak már nem annyira finom. Ha előbb jön a kellemetlen szag, akkor vagy pörkölt hajdinát vettél, vagy nem öblítettél elég jól.

Tipp: A második nap után, ha tudod, hogy nem fogod aznap felhasználni a hajdina csírát, tedd be a hűtőszekrénybe. (Nem fagyasztó!) A hűtőből még + 2-3 napig fel tudod használni.

Teljesen semleges íze van, így alkalmas édes és sós ételek készítésére egyaránt. Melegítő hatású, így télen nélkülözhetetlen alapanyaga a nyerskonyhának. Nálunk hetente 2-szer csíráztatok, így folyamatosan van.

Remélem segítettem, és fogjátok venni, csíráztatni és használni a hajdinát.
hajdina csíráztatva

 

Veteményes 28 m2 -en

A híresztelésekkel ellentétben a saját veteményes igenis kitermeli az árát – és garantáltan bio. Megmutatjuk, hogy fogjon bele.

Nem is gondolná, milyen értékes a kertjének a vége! Ugyanis számításunk szerint 28 négyzetméter Önnek körülbelül 219 ezer forintnyi zöldséget, gyümölcsöt és fűszernövényt tud kitermelni minimális – 50 ezer forintnál kisebb – költségek mellett. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 169 ezer forint „nyereséget” termelhet Önnek egy ilyen kis terület is, ha rászánja az időt és az energiát.

novenytarsitasnyito600_400

Ám talán még ennél is nagyobb értéket kap, hisz az otthon termesztett zöldségek garantáltan vegyszermentesek lesznek. És ha ugyanezt  a zöldségmennyiséget a biopiacon venné meg, akkor alighanem a gatyáját is ráfizetné.

Azok, akiknek a szülei, nagyszülei háztájijában cseperedtek fel, alighanem a szemöldöküket vonják fel, amikor azt mondjuk: négyzetméterenként több mint 10 kiló zöldségre számíthat az, aki okosan vet. Ez egy átlagos magyar család éves zöldségszükségletét fedezi – 28 négyzetméteren, körülbelül 4-5 napnyi kellemes kerti munkával.

Pedig ehhez mindössze 4 dologra van szükség: sok komposztra, némi ügyeskedésre a vetések időzítésével, fátyolfóliára a rovarok ellen és sok vízre.

Kiadások

1,5-2 köbméter komposzt fuvardíjjal – 15 ezer forint

ásás – ingyen (1 nap)

komposzt szétterítése (1 nap)

vetés (1 nap)

borsóknak, paradicsomoknak, paprikáknak támaszték készítése (1 nap)

kapálás-gazolás (a sűrű ültetés és a komposzt-mulcs miatt kevés – 2×1 nap)

vetőmagok (kb. 5 évre elég, ha lefagyasztja a maradékot) – 5000 forint

palánták – 0-5000 forint

fátyolfólia – 3000 forint (pl. itt)

beszerzendő eszközök, ha nincs semmi – 15 ezer forint

víz: júliusban, augusztusban napi fél-egy köbméter – 6000-12000 forint

Kiadás összesen: 50 ezer forint

Várható termés

Zöldborsó: 5 kg – 2500 forint

Sárgarépa: 25 kg – 7200 forint

Fehérrépa: 12 kg – 7200 forint

Vöröshagyma: 20 kg – 4000 forint

Lilahagyma: 10 kg – 3500 forint

Újhagyma: 30 csomó – 4500 forint

Cékla: 15 kg – 4500 forint

Újkrumpli: 15 kg – 7000 forint

Nagyobb krumpli: 45 kg – 9000 forint

Káposzták: 8 darab – 1600 forint

Eper: 10 kg – 9000 forint

Fejessaláta: 20 fej – 4000 forint

Tépősaláta: 5 kg – 10000 forint

Rukkola: 5 kg – 40 000 forint

Spenót: 5 kg – 5000 forint

Madársaláta: 3 kg – 9000 forint

Retek: 30 csomó – 4500 forint

Paprika: 30 kg – 30000 forint

Paradicsom: 40 kg – 20000 forint

Padlizsán: 10 kg – 8000 forint

Cukkini: 10 kg – 5000 forint

Bab: 3 kg – 3000 forint

Bazsalikom: 5000 forint

Petrezselyem: 5000 forint

Kakukkfű: 5000 forint

Kapor: 5000 forint

Snidling: 5000 forint

Összesen: 219 ezer forint

Spórolás a bolti zöldséghez képest: 169 ezer forint

 

Kiadások részletei

Eszközök:

Egy jó ásóvilla – 10 ezer forint

Egy kislapát – 500 forint,

Egy füles kerti műanyag hordozó – 1000 forint,

Két pár kesztyű – 1000 forint,

Egy palántázó (ezzel lehet a magoknak könnyen lyukat fúrni) – 500 forint,

Egy kiskapa – 2000 forint) – 15 ezer forint

Vetőmagok:

1 csomag borsó

1 csomag répa

1 csomag fehérrépa

1 zacskó dughagyma

1 zacskó lila dughagyma

1 csomag cékla

1 zacskó vetőburgonya

1 csomag lilakáposzta  (olyat válasszunk, amely 2-3 hónap alatt már szüretelhető)

1 csomag fehérkáposzta  (olyat válasszunk, amely 2-3 hónap alatt már szüretelhető)

2 csomag fejessaláta (egy korai, egy nyárálló – de ne jégsaláta legyen)

1 csomag vegyes tépősaláta

1 csomag rukkola

1 csomag spenót

1 csomag karalábé (olyat válasszunk, amely 2-3 hónap alatt már szüretelhető)

1 csomag madársaláta

1 csomag retek

1 csomag metélőpetrezselyem

1 csomag kapor

1 csomag paradicsom (palántázni kell)

1 csomag bazsalikom (palántázni kell)

1 csomag snidling (palántázni kell)

1 csomag bokorbab

kb 5000 forint (de sok mag évekre elég lesz, ha betesszük a mélyhűtőbe)

Palánták:

20-25 tő eperpalánta (több évre)

20-25 tő paprikapalánta

10-12 tő padlizsánpalánta

5 tő kakukkfű

5 tő bazsalikom

kb 5000 forint


Mit mikor és hogy kell vetni?

Márciusban:

200 tő borsó – 3 négyzetméter (5 cm tőtáv x 30 cm sortáv)

60 sárgarépa – 1 négyzetméter (5 cm tőtáv x 30 cm sortáv)

30 fehérrépa – 0,5 négyzetméter (5 cm tőtáv x 30 cm sortáv)

100 vöröshagyma – 3 négyzetméter (10 cm tőtáv x 30 cm sortáv – de vessük 5 centinként, hogy legyen újhagymánk is)

50 lilahagyma – 0,5 négyzetméter (10 cm tőtáv x 30 cm sortáv – de vessük 5 centinként, hogy legyen újhagymánk is)

50 cékla – 1,5 négyzetméter (10 cm tőtáv x 30 cm sortáv – de vessük 5 centinként, mert a céklamag nehezen kel ki, és bébicéklaként is megehetjük)

30 tő krumpli – 5 négyzetméter (30 cm tőtáv x 60 cm sortáv)

4 fehérkáposzta – 1 négyzetméter (50 cm tőtáv x 60 cm sortáv)

4 lila káposzta – 1 négyzetméter (50 cm tőtáv x 60 cm sortáv)

20 tő eper – 2 négyzetméter (40 cm tőtáv x 40 cm sortáv)

a közökbe ültetendő:

amennyi fejessalátát akarunk

amennyi rukkolát akarunk  amennyi spenótot akarunk

amennyi karalábét akarunk  amennyi madársalátát akarunk

amennyi retket akarunk – ne ültessük a borsó mellé, hanem a salátákkal vegyítsük, mert az elhajtja a retket károsító rovarokat (3 cm tőtáv x 15 cm)

Áprilisban:

+100 tő borsó – 1,5 négyzetméter

+60 sárgarépa – +1 négyzetméter

+30 fehérrépa – 0,5 négyzetméter

+30 tő krumpli – +5 négyzetméter

100 tő bokorbab –1,5 négyzetméter (5 cm tőtáv x 30 cm sortáv)

a közökbe ültetendő:

amennyi salátát akarunk

amennyi retket akarunk

5 tő bazsalikom (20 cm tőtáv x 30 cm sortáv)

5 tő kakukkfű (20 cm tőtáv x 30 cm sortáv)

10 tő metélőpetrezselyem (20 cm tőtáv x 30 cm sortáv)

5 tő kapor (20 cm tőtáv x 30 cm sortáv) – de ehhez sűrűn kell szüretelni, különben kinövi a helyet

amennyi büdöskét el tudunk helyezni

amennyi körömvirágot el tudunk helyezni

különböző apróbb virágokat, lehetőleg kékvirágúakat is, amelyek a méheket különösen vonzzák

Májusban:

20 tő paprika – 2 négyzetméter (30 cm tőtáv x 60 cm sortáv)

20 tő paradicsom – 2 négyzetméter (30 cm tőtáv x 60 cm sortáv)

10 tő padlizsán – 1 négyzetméter (30 cm tőtáv x 60 cm sortáv)

2 tő cukkini – 1 négyzetméter (50 cm tőtáv)

 

Így működik

A módszer nagyon egyszerű: egymás mellé vetünk gyorsan és lassan növő növényeket. Mire utóbbiaknak szükségük van a helyre, előbbiek már ki is jönnek a földből. A saláta, a retek, a rukkola mind olyan növények, amelyek 30-60 nap alatt beérnek, pont mire például a borsónak, hagymának, krumplinak több helyre lenne szüksége. A szintén gyorsan beérő karalábé, spenót és borsó pedig addigra „végez”, mire a paradicsomoknak, paprikáknak megnő a tér- és tápanyagigénye.

A logika

A szoros ültetésért elegendő napfény, víz és tápanyag esetén a növények még hálásak is, hiszen a szomszéd adta árnyék miatt nedvesebb marad a földfelszin abban az időszakban, amikor a gyökereik még gyengécskék és nem tudnak túl mélyről vizet felszívni.

Csak arra kell ügyelni, ne váljanak egymás konkurenciájává a növekedés során. Nagyságrendileg úgy kell számolni: a növény aktuális lombozatának másfél-kétszeresére terjed ki a gyökérzete. Tehát mire a paradicsom eléri félméteres magasságot, vegyük ki félméteres sugarú körben a körülötte lévő salátákat, borsókat, retkeket.

A talajmunka

A 120 cm széles ágyást érdemes ásóvillával felásni és kiszedegetni a tarackot. A tetejére legalább 5 centiméter magasan halmozzuk fel a komposztot: ez egyrészt táplálja majd a növényeinket, másrészt elfojtja az alatta csírázó gazmagokat, harmadrészt pedig segít megőrizni a talaj nedvességtartalmát. A répaféléknél és a hagymáknál csak 2 centi komposztot tegyünk. A komposztot nem kell beásni, ezt majd a giliszták megcsinálják helyettünk.

Az ágyást a kert déli vagy legalább nyugati oldalára tegyük, és a magasabb növényeket ültessük észak felé, hogy ne árnyékolják be a kisebbeket.

A vetés

A vetőmagból palántázás mindig olcsóbb, mint venni palántát, de vannak nagyon nehézkesen nevelhető palánták, mint például az eper, amely speciális savas tőzeget és sok időt igényel. Kezdőknek is érdemes megpróbálkozni a palántáneveléssel, de menedéknek mindig ott a palántavásárlás lehetősége.

A vetés előtt a magokat érdemes egy kis kamillateába beáztatni pár órára (a répaféléket akár egy egész éjszakára is), majd megszárogatni és úgy elvetni.  Ettől gyorsabban és biztosabban kel.  Csináljunk a palántázóval kis lyukakat a magoknak a csomagon írt mélységben, dobjunk bele két magot, és úgy öntsük fel óvatosan vízzel (nehogy kiússzanak a magok a lyukakból). A két mag együtt könnyebben töri majd át a földfelszínt, bár utána sajnos ki kell majd nyírni az egyiket a jó termés érdekében, ami mindig fájdalmas. A lyukakba pedig összegyűlik a víz és lassabban párolog el.

További tippek                              

A paradicsomokat, paprikákat, padlizsánt úgy ültessük el, hogy ne kerüljenek közelebb egymáshoz 30 cm tőtávolságnál és 50 cm sortávolságnál. Egymástól – és a krumpliktól – a lehető legtávolabb kerüljenek rovarvédelmi okokból. Jól elvannak például két sor borsó között, amelynek júliusra, mire a paradicsom méretében tombolni kezd, úgyis vége. Mehetnek a saláták helyére.

A fűszernövényeket és a virágokat ne spóroljuk el: a cél az, hogy alig legyen szabad földfelület! Ezek ráadásul fontos szerepet töltenek be a rovarok, férgek távoltartásánál azoknak a paradicsom, a paprika esetében. A krumplit és a padlizsánt, amennyire csak lehet, tartsuk a fólia alatt, hogy ne férjenek hozzá a krumplibogarak.

Mézeskalács PUHA

Ezt a receptet Melindának köszönhetjük!

Valóban puha és az is marad, már ha marad belőle 🙂

NAGYON PUHA MÉZESKALÁCS

Hozzávalók:

  • 9 evőkanál kristálycukor
  • 2 egész tojás + 2 tojás sárgája
  • 1 mokkáskanál fahéj
  • 7 dkg zsír
  • 7 dkg vaj
  • 2 kanál tejföl
  • 9 evőkanál méz
  • fél evőkanál szódabikarbóna
  • 60 dkg liszt

 

Elkészítés: A cukrot, a tojásokat, a fahéjat, a zsírt, a vajat és a tejfölt egy tálban összekavarom. A szódabikarbónát a mézzel felforralom, majd a masszához öntöm, és belerakom a lisztet, összedolgozom. Pár órára hűtőbe teszem, akkor könnyebb vele dolgozni, de volt már, hogy idő hiányában azonnal nyújtottam és sütöttem.

Nagyon pici lisztet szoktam szórni a nyújtódeszkára, mielőtt kinyújtom, nem igényli a tészta, de én parás vagyok, tehát lisztezek. Félujjnyira nyújtom, kiszaggatom.

Előmelegített sütőben, kb. 160-180 fokon pár perc alatt világosra sütöm, ne barnuljon meg nagyon, mert akkor nem marad puha.

Különféle alakzatokat szoktunk kiszaggatni, amit pedig a fenyőfára szeretnénk tenni, abba hurkapálcikával szúrunk egy lyukat, hogy később át tudjuk rajta fűzni a cérnát. Díszítéshez 1 tojásfehérjét szoktam elkeverni annyi porcukorral, hogy folyós, szép fehér masszát kapjak. Pár óra alatt megszárad.

Megjegyzés:

Ha készen van és hónapokig akarom tartogatni, akkor egy nagy tál aljába teszek egy meghámozott almát, köré ültetem a mézeskalácsokat, és letakarom az egészet egy koyharuhával. Nagyon sokáig puha marad, amit viszont a fenyőfára szeretnénk tenni, azt nem takarom le, mert ha túlpuhul, átszakítja a cérnát a tészta és leesik a fáról. 🙂 és éjjel arra ébredünk, hogy potyog a mézeskalács 🙂

20151202_194117 20151202_194233

Botkenyér ( kovásztalan kenyér )

A legegyszerűbb és leggyorsabb “kenyér” receptje a következő:

Egy kevés liszthez adunk sót és vízzel összekeverjük.  Lágy massza legyen, amit kézzel vagy nyújtófával kinyújtunk. Be lehet vágni, ahol majd eltördeljük. De csinálhatunk újjnyi vastagságú “ropikat” is, ekkor botkenyér lesz belőle 🙂

180-200  fokon megsütjük. Vigyázat ez keményedik, azaz  annyit süssünk amit megeszünk 🙂

 

 

Képtalálat a következőre: „kovásztalan kenyér receptek”

Ünnepi étkezések

A Karácsony és az Újév közeledtével előtérbe kerül minden családnál az ünnepi vacsora, vagy bármely napszaki ünnepi étkezés, ami gyakorlatilag egy “libatöméssel” felérő sajátos “népesemény”
Elmondom, hogy miért. A felfokozott lelkiállapot velejárója, hogy az az ember, akivel együtt tölti az ünnepeket, megkínálja valamilyen általa készített, vagy vásárolt dologgal, amit illik nem visszautasítva elvenni, megenni, de hát úgyis erre készültünk idáig. Ezzel senkit nem frusztrálunk, sőt még nagyon finom is, amit kapunk. Ez tovább erősíti a spirált, jönnek a többi megkínálások- elfogadások. No és viszont,mert mi is kedveskedünk valamivel. Ezért vagyunk mi így most együtt…
Ugyanez az itallal is: öntök még, de már csak az a szerencse, hogy nyelni kell azt csupán. Hogy mi lesz a hatása, nem érdekes, ha már lent van. Képesek vagyunk olyat is enni-inni, amit egész évben nem tettünk bizonyos okok miatt (anyagi, elvi okok).Ezzel pedig igencsak sokkoljuk a szervezetünket. És itt jön a kérdés: mit tehetünk?
Mert amit ilyenkor tudatosítani kell magunkban az az ÖNKONTROLL. Már, ha van ilyen mindenkinek.
“Egyszer élünk, ki tudja meddig” felfogás kezd ilyenkor felerősödni, a “gyertyát két végével égetjük”. A lelkiismeret ki van kapcsolva, szerencse, hogy a szervezetünk olyan jól van kitalálva, hogy képes magától visszakapcsolni, de elég megkésve.
Tudatos önkontroll technikák:
 -Ellenőrzés alá vonom a “gyomromat”. Üres? Akkor mielőtt vendégségbe megyek, például megebédelek
– ünnepi étel előtti felszolgálásnál már fogyasztok egy pohár vizet. Vagy kettőt, hogy érezzem, nem üres a “bendőm”.
-úgy rendesen megszedem a tányért, amennyit gondolok, hogy meg tudom enni. Aztán a felét leveszem róla és csak azt eszem meg.
-evés elkezdése után pár falattal leteszem az evőeszközöket és várok. Ihatok is közben, de a hangsúly a várakozáson van. Figyeld meg, e közben mit csinálnak a többiek. Szinte versenyeznek, hogy ki eszi meg előbb az elé tett ételt, kvázi “ki lesz a kisangyal”. Mert hogy az járja, hogy aki legelőszőr belapátolja a tápot, na az az lesz. Mi vegyük úgy, hogy az utolsók akarjuk lenni, kvázi “angyaltojás”. Ez nem ciki kérdése, ezen múlik az egészségünk, az elhízásunk.
-Számold a kalóriákat. Aki egy fél délutánt tölt vendégségben és az ünnepi étel után 30 percenként megeszik egy tortaszeletet (vagy beiglit) úgy számoljon, hogy szeletenként 150-200kcal-t vesz magához. Estére 4-5000kcal töblettel is rendelkezhetünk az elégetett kalóriákhoz képest. Ezért:
-Induljatok el egy közös sétára, Nordic Walking túrára, vagy akár ping-pongozni is egyet vagy a szabad levegőn, vagy teremben, hogy a többletkalória kevesebb legyen.Kezdjétek el égetni nem sokkal az étkezés után. Ne várj a másnapra, hisz ugyanez lesz akkor is!
-A megszokott ételtől ne térj el. Ha eddig nem ettél pacalt, most se fogj! Ha nem ittál energiaitalt, vagy kávét, alkoholt egész évben, most se fogj! Például a pezsgő az ilyen. Ki az, aki évközben bármikor, mondjuk egy 38 fokos nyári könnyű ebédhez pezsgőt iszik. Most se tedd, mert nem lesz jó a szervezetednek. Persze mindjárt rámcáfolnak, dehát nem az a jellemző…k
Mindenesetre ezzel a néhány jótanáccsal kívánok mindenkinek elhízás nélküli Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet!

Spinning

Igen és megint elindítottuk! Hűvösebb időkre ajánlom az otthon tartózkodó, sportolnivágyó és szobakerékpárral rendelkezők figyelmébe!

Sohasem késő elkezdeni és nem is sokkal. Csak a fokozatosságot és a rendszerességet tartsd a szemed előtt! 🙂

Jövőre kemény leszel!

motivacion-para-el-gym-spinning

Online adás még nem lehetséges, de már dolgozunk ismét rajta!

Figyeld az eseményeinket!

Tervezett teljesítménytúrák jövőre

Magyarországi teljesítménytúrák a jövő évre vonatkozóan tervezete már megjelent a Teljesítménytúrázók társasága weboldalán. E szerint:


Január
2016-01-02    BUÉK 20
2016-01-02    Görgey Artúr emléktúra 35/25/Fedezd fel Visegrádot 10/Fézler Balázs emléktúra 13
2016-01-03    Téli Bakony 50/25/10 (Előnevezés!)
2016-01-03    Budapest Kupa Díjkiosztó (10:00)
2016-01-09    Becsület útja 45/25 (Előnevezés!)
2016-01-09    Téli Gyermekvasút 20/8
2016-01-16    Téli Turul Túrák - Zongor 45/Kerecsen 20/Attila 15
2016-01-16    Balatonalmádi 11
2016-01-16    Bartina Maraton 42/30/15 /IVV
2016-01-17    Szent Margit nyomában (6km, Margitsziget, Előnevezés!)
2016-01-23    Kincsesbánya 30/20/10 /IVV
2016-01-23    Bükki kihívás éjszakai tt. 55É/40É/30É/20É (Előnevezés!)
2016-01-23-24 Lókúti Túlélő verseny
2016-01-24    Triumph 15/10/3,5 (Budai-hg.)
2016-01-24    Tanulmányi kirándulás - Cseh Tamás emléktúra 15
2016-01-24    Kuruc emléktúra 25 (teljesítménytúra, körtúra), 15 (vezetett, vonalas túra). Előnevezés!
2016-01-30    Téli Mátra XL/L/M/S (Előzetes regisztráció kötelező!)
2016-01-30    Pinceszer 35/21/14/7 (Vértes)
2016-01-31    Fel a Csóványosra!
	
Február
2016-02-06    Téli Tihany 20/15/10 /IVV
2016-02-07    Túrafüggő Érem(l)eső 40/20/10 (Előnevezés! Pilis és Visegrádi-hg.)
2016-02-13    Kápolnák nyomában 22,5/14,5/8 (Budai-hg.)
2016-02-14    Balatoni Kék Tél 28,5/16/10 (Balatonalmádi - Pétfürdő)
2016-02-20    Pilis barlangjai 70/50/30/20
2016-02-20    Tajga 16/9 / Tajga Trail 16TF/9TF (TF Előnevezés! Esti túrák. Budai-hg.)
2016-02-20    Nosztra 30/20/10 (Börzsöny)
2016-02-20    Mozdulj a síneken! Veszpém- Eplény(vonattal)-Eplény- Zirc(gyalog)
2016-02-21    NO-SZ-A 23,5/15,5 (Budai-hg.)
2016-02-27    TTT rendes tisztújító közgyűlés, ÉVTT, TTMR, HALEG díjkiosztók
2016-02-27    Boldog Bátori László emléktúra 12 (Éjszakai! Előnevezés!)
2016-02-28    Kőről-kőre a Börzsönyben 30 (Előnevezés!)

Március
2016-03-05    szombat munkanap
2016-03-06    Kis-Kőfej és Sorrento  21/11
2016-03-06    Göcseji Galopp 55/33/16/5/ 55TF/16TF/5TF (Előnevezés kedvezménnyel!)
2016-03-12    XVII. Tata IVV túranap és XXXII. Tenyei László Emléktúra 10/5 /IVV
2016-03-12    Mátrahegy 40/30/20/10 (Előnevezés kötelező!)
2016-03-14    hétfő pihenőnap
2016-03-14    Turista emlékek nyomában II. Pilis - (Előnevezés!)
2016-03-15    Sárkány-völgy Maraton/27/11
2016-03-19    Iszkiri 100/65/45/35/25/10
2016-03-19    TAvaszi-iRAM 25,5/10,5 (Budai-hg.)
2016-03-19    Duna Menti 35/15
2016-03-19    Duna - Ipoly Menti kerékpártúra 84K / Duna Menti kerékpártúra 40K
2016-03-26    Sarokkő SE Alapítványi túra (Budai-hg.)
2016-03-26    Bakony 50/25/10
2016-03-26    Bakonyi Zarándok 15
2016-03-26    Jókai Mór emléktúra (12+6km, csapatverseny, műveltségi vetélkedővel)
2016-03-26    Dél-börzsönyi kilátások 40/30/15/Zebegényi séta

Április
2016-04-02    PipiBaba 22/12 (Budai-hg.)
2016-04-02    KeSaPiZ 100/75/50/25
2016-04-02    Tavaszköszöntő túra - Sukoró 20/10 /Nyuszi túra - Sukoró 6
2016-04-02    Strázsa Honvéd teljesítménytúra 50/35/25/15
2016-04-02    VérKör teljesítménytúra (77 km, Előnevezés 03.13-ig! Létszámkorlát 133 fő!)
2016-04-03    Sopron IVV túranap 22/10/6
2016-04-03    Kerékvár-Békás Időfutam Budapest Bajnokság
2016-04-09    MÁTRABÉRC 2016 / Hanák Kolos / Muzsla (Online előregisztráció kötelező! Létszámkorlát!)
2016-04-09    Gyermekvasút teljesítménytúra és futás 20/10 (Zöldgömb)
2016-04-10    Balatoni Kék Tavasz (Balatonalmádi)
2016-04-10    Balatoni Kilátók hegyifutó (Balatonalmádi)
2016-04-10    Budaörsi Kopárok 20+10/20/10
2016-04-16    Duna-menti Barangolás 11
2016-04-16    XXXV. GERECSE 50 Túra 50/30/20/10 /IVV
2016-04-16    Kőről-kőre a Zempléni-hegységben 45/25 (Előnevezés!)
2016-04-16    Homoktaposó 40 (Kecskemét)
2016-04-22    Családi csellengés Szendrő körül - Pincejáró 7,5 km (Esti túra)
2016-04-23    Vitézlő 50/35/25A/25B/15A/15B/10 családi csellengés/ 80K/50K/25 kombinált/44 vezetett lovas /IVV
2016-04-23    Gyertek ki a Vadasparkba!
2016-04-23    Föld Napja, Kutyával a Bakonyba 15
2016-04-24    Masni 14/7 (Budai-hg.)
2016-04-30    Horváth József Emléktúra a Börzsönyben 40/30/20/10 /IVV
2016-04-30    Komárom IVV Túranap 20/10/5
2016-04-31    Medvehagymás Hajag 20/10

Május
2016-05-01    Mesztegnyő-Kak 25/20/10
2016-05-01    Balaton-felvidéki Kék - Pétfürdő 25/15 / Litér 10 - Balatonalmádi
2016-05-01    Hajdú 50/35/25/15
2016-05-07    Almamellék 25/15/10
2016-05-07    Börzsöny-Királyrét 30/15
2016-05-07    Várak a Mátrában – 45/25 (Előnevezés!)
2016-05-07    K3-VDO Kalandtúra Két Keréken Túlélő/Sprint (MTB, Előnevezés!)
2016-05-07    Mandulavirág 20 km/Családi 6 km
2016-05-08    Barangolás a Keleti-Mátrában (Előnevezés!)
2016-05-08    Kakukkhegyi Hullámvasút  16/9
2016-05-14    Szent Kút IVV túranap Vas megyében 20/10/5 /IVV
2016-05-14    Gróf Sándor Móric Emléktúra XL/M/S (26/15/5 /IVV, Bajna)
2016-05-14    Kaszó 25/15/10
2016-05-14-15 Salomon Ultra-Trail Hungary
2016-05-14    Tanúhegyek 50/30/25/10/Körúti séta 8 /IVV Világ Nap (BTHE, Badacsonytördemic)
2016-05-15    Tanúhegyek kerékpáros 70/50/30 (BTHE)
2016-05-15    Sokorói Kalandok 50/35/15
2016-05-15    Csesznek 50/42/25/21/15
2016-05-15    0601-Cardea  26/11 (Budai-hg.)
2016-05-21    XX. Mindszenty bíboros emléktúra és zarándoklat
2016-05-21    Hévízgyörk 50/35/20/10
2016-05-21    Baranya - Tolna „Nosztalgia 60” (Előjelentkezés!)/30/15/8
2016-05-21    Szent Orbán 20/10
2016-05-21    THE BIG DAY 2016 (országúti kerékpáros)
2016-05-28    KINIZSI SZÁZAS 100/40/25 (Előregisztráció! Létszámkorlát!)
2016-05-28    P.Z.S. 29 (Budai-hg.)
2016-05-28    Mátrai Csillagok éjszakai teljesítménytúra 40/25/15 (Előnevezés kötelező!)
2016-05-29    Eplény 40/20/10
2016-05-29    Gödöllő 50 – A megújuló értékek városa (10 km)
2016-05-29    Kálváriák a Börzsönyben II. 25/15
2016-05-29    KTF – Kamaraerdő és a Tétényi-fennsík 20/10/ KTF Trail 20/10 (Előnevezés!)
2016-05-29    Tour de Békás gyalogos 11/8
2016-05-29    Békás Kerékpáros 104K/63K/35K - Kerékpáros Teljesítménytúra Kupa 1

Június 
2016-06-04    Buda Barlangjai 40/30/15/5 Családi séta
2016-06-04    Velence 35/25/10 /IVV
2016-06-04-05 Szépalma Betyártúrák 50/30/20/10
2016-06-05    Trianon emléktúra Nagy-kör 44/Kis-kör 15 (Előnevezés!)
2016-06-12    Sóstó ZOO 16/8
2016-06-18    35. Rudohorská Stovka (Érchegységi Százas)100/50/Esti 10
2016-06-18    Olajos Körút Papp Simon útján 40/30/20/10 /IVV
2016-06-18    Mátravasút 20/10
2016-06-18    Határjárás - Németh László emléktúra - 45/27-Rómaifürdő/27-Hűvösvölgy/17/10
2016-06-25    Magyar Királyok Nyomában 50 / Kuglófkereső 25/10/Erzsi néni túrája 5 /IVV
2016-06-25    Kőről-kőre a Pilisben 50/30 (Előnevezés!)
2016-06-25    Szent László emléktúra 25 (Előnevezés! Pilis, Visegrádi-hg.)
2016-06-25    Masni Éjjel 14/7
2016-06-25    Fürkész (12km, éjszakai, Létszámkorlát!)
2016-06-26    Balatoni Kék Nyár 35
2016-06-26    IV. Soproni Ünnepi Hetek IVV túranap 20/10/6
2016-06-26    Buda Határán 50/25A/25B/10
2016-06-26    TA-BU (Tatabánya-Budapest) BP-K200/K100/K35 / T-K200/K100/K45 kerékpáros teljesítménytúra

Július
2016-07-02    Pozsonyi csata emléktúra 25/10 (Előjelentkezés!)
2016-07-03    Kálvária járás a Budai-hegységben (Előnevezés!)
2016-07-09    Túrák Ságváron - Megalöszölő 50/Löszölő 35/Tökölő 16
2016-07-09    Kakukkhegy Éjjel 16/9
2016-07-15    Péti Pizsi Parti éjszakai 10
2016-07-16    Kék Balaton 100 (előnevezés!)/50/50É/ 30/15
2016-07-16    Fertő-tó kör (kerékpáros, egynapos, 117km)
2016-07-23    Kemence-Királyháza 30 gyalogos/ 21/8 futó
2016-07-23    Szamárkő 25/10 - Szántód Szamárkő IVV túranap 25/10/5
2016-07-23-24 Lókúti 50/40/30/20/10
2016-07-24    Szelidi-tó 22/11

Augusztus
2016-08-06    Vértesi Barangolások 50/25/10/5 /IVV
2016-08-06    Kékes 4x/3x/2x/1x (Előnevezés!)
2016-08-07    Virtutis Confido 25 (Előnevezés!)
2016-08-07    Balaton IVV túranap 40/25/15/5 /IVV
2016-08-14    Tihanyi koponya  22/1
2016-08-14    Pest Határán 70K/70MTB/40MTB/30MTB
2016-08-14    Szavanna Trail 20TF/10TF (Előnevezés!) / Szavanna 20/10
2016-08-20    Lábatlan 45/35/15
2016-08-20    Túra az Ezeréves Határon 25 (Vezetett emléktúra!)
2016-08-21    Nyárutó  15 (Budai-hg)
2016-08-21    Szent István 50/30 (Előjelentkezés! Nappali!)
2016-08-27    Kakukkhegy Újratöltve (éjszakai) 21/10,5
2016-08-27    Magas-Bakony 50/30/20A/20B/10
2016-08-27    Csákberény IVV túranap 20/10 /IVV
2016-08-27    Szobi Szuszogós - gyalogtúra 25 / Börzsöny Kör 100K/Dunaparti 25K
2016-08-27    Kőről-kőre a Bükkben 50/25 (Előnevezés!)
2016-08-27    Mályvád 55/55K/35/25/12/Szanazug 35
2016-08-28    Veszprém Maraton/Veszprém 26/15
2016-08-28    25 éves a TTT (25 km)
2016-08-28    IV. Béla emléktúra a Bükkben 30 (Előnevezés!)

Szeptember
2016-09-03    Csiszta 30/20/10 (Előzd meg a kisvasutat! - Balatonfenyves)
2016-09-03    Budavári Csillagok 4 (Éjszakai. Előnevezés!)
2016-09-10    Kakukkhegy JOKER  18,5/7,5
2016-09-10    XXI. Esztergom 20/10 /IVV túranap
2016-09-10    Rongyos Gárda Emléktúra (Éjszakai! Vezetett! 17 km)
2016-09-10    Gémes 30/20
2016-09-11    Sopron-Lővér IVV túranap 21/11/5 /IVV
2016-09-11    Marathón-2506 (Előnevezés! 42km, Budai-hg.)
2016-09-11    Jó Szerencsét - Bányász emléktúra 15/7
2016-09-11    Keviczky József kerékpáros emléktúra 120K/70K/35K
2016-09-17    KTT 31/21/6,5 (Budai-hg.)
2016-09-17    Tolna 50/25/15/5 / 50MTB/25MTB /IVV
2016-09-17    Czárán Gyula nyomában teljesítménytúra 35/21
2016-09-18    Balatoni Kék Ősz 35/Kővágóőrs 20/Salföld 7 (Balatonakali - Badacsonytomaj)
2016-09-18    HASE 20/11 - „katonasírok nyomában”
2016-09-24    Kakukkhegy Detto 16/10
2016-09-24    XXI. Táncsics 30/22/17/14/10 /IVV
2016-09-24    Mentsük meg a béndeki kápolnát! Béndek 42/26/16
2016-09-24    Magashegy 45/35/25/15/ 45 terepfutó
2016-09-24    Félnyolcas 35GY+35K/Negyednyolcas 50/35/25/55K/35K/Kis Spartacus-kör 12
2016-09-24-25 Turul Túrák - Árpád Vezér 130/Árva Vince 75/Zongor 45/Kerecsen 20/Attila 15

Október
2016-10-01    Tata, Világgyaloglónap 10/5/2 /IVV
2016-10-01    Szendrő Körül Gyalogszerrel
2016-10-01    Őszi Nyitott Balaton 15 - nyitott pincék túra
2016-10-01    Ajkai Lihegő 55/30/15
2016-10-01    Dűlőkeresztelő Hosszú/Közép/Rövid/Családi táv 42/32/12/6
2016-10-02    Szelidi Ősz  22/11
2016-10-02    Fenyőfő 30/22/15/10
2016-10-02    Csömöri Csatangoló 35/25/10
2016-10-08    Zselic IVV túranap 50/30/20/10 /IVV
2016-10-08    Karsztvidék 50/25 (SK,Tornai-karszt)
2016-10-08    Őszi Mátra 30
2016-10-08    Eszperantó Zamenhof Emléktúra 80/18 (Budai-hg., Pilis, Visegrádi-hg.)
2016-10-08    Bakonyi Barangolás 70/40/30/20/10
2016-10-08    Zöldtúra a Kab-hegyre
2016-10-09    Galyaság 30
2016-10-09    Libanoni Cédrus 21/12
2016-10-09    Ördög-árok Félmaraton/Kő-árok 15
2016-10-09    Holló-kőtől Vörös-kőig - börzsönyi őszi túra (15 km, vezetett)
2016-10-09    Papi pipa 30/15

2016-10-15    szombat munkanap
2016-10-15    Cartographia - Budai Kilátók / Budai Kilátók Extra
2016-10-16    Cimbora 50/25 (Budai-hg.)
2016-10-16    Fel a Hegyes-tetőre!
2016-10-22    Viharbükk  24,5/10,5/6,5
2016-10-22    Írottkő 50/35/20
2016-10-22    Mozdulj a síneken! (Bakony)
2016-10-22    Barangolás Markaz körül 50/40/30/20/10
2016-10-23    Bakony teteje 35/20
2016-10-31    hétfő pihenőnap

November
2016-11-01    Monoton Maraton/Félmaraton/Negyedmaraton/Minimaraton
2016-11-05    6 vulkán útja a Börzsönyben (Előnevezés!)
2016-11-05    Gercse 35/15
2016-11-06    Bakony szurdokvölgyei 25/16/14/9
2016-11-06    HOFI/Őszi baktató (Budai-hg.)
2016-11-06    Pilis-nyereg Retro (Előnevezés!)
2016-11-11    11 km a XI. kerületben
2016-11-12    Szent Márton IVV 20/10/5 /IVV
2016-11-19    Füredi Ősz 30/20/10 /IVV
2016-11-19    Vinye 35/20/10 (Előnevezés!)
2016-11-20    Budai Sarazó 23/15
2016-11-27    Oklahoma 20/12/8 (Budai-hg.)

December 
2016-12-03    Bakonyi Mikulás 50/40/30/18/10
2016-12-03    Téli Zemplén 50/20/10 (Előnevezés!)
2016-12-04    Vödörvölgyi Mikulás 15
2016-12-04    Lókúti Mikulás 25/15
2016-12-04    Zempléni Mikulás 20/10 (Előnevezés!)
2016-12-04    Kálváriák a Börzsönyben III. 25/15
2016-12-04    Pilisi Lift - Páternoszter I./II./Lejtmenet 20/Felmenet 20
2016-12-11    HAVAZOO  20/13
2016-12-18    Bakonyi Karácsony 20/10 (Szépalmapuszta)
2016-12-27    Vitézségért I. (Előnevezés! Budai-hg.)
2016-12-29-30 Téli TüdőTisztító TúlélőTúra - Pilis
2106-12-31    Pilis Szent Keresztje (Előnevezés!)